Aino Fanficei

Vörös Penna 6. fejezet

6. Fejezet:

Kalandok tengerében

 Viola nem bírta továbbolvasni a sorokat. Elhomályosodott a világ a szeme előtt és elfelejtette egy pillanatra, hol is van. Undorodva dobta a naplót az éjjeliszekrényének fiókjába.

- Mindenek előtt is szabad levegőre van szükségem, hogy kitisztuljon a fejem.

 Így hát felhúzta a kabátját és egy mardekáros sálat, majd az udvar felé vette az irányt. Nem sok ismerőssel futott össze útközben, de aki látta, mint azt hitte, valami nagy baja lehet. Igazuk is volt, meg nem is. Mintha a lány tudta volna, hogy Ő az apja (még a nevét is félt kiejteni), másrészt örült annak, hogy nem egy mugli. Mert ő nem akart félvér lenni. Jó volt tudni, hogy mágus az apja. Így legalább harmadrészt aranyvérű volt. Ahogy kiért az udvara, észrevette a körbe -körbe sétáló Harry-t és Ront.

- Harry.- suttogta- Uramisten az apám... !

 Élesen jobbra fordult és visszaindult a kastély falai közé. Ahogy elsápadt arcába visszatért az élet, úgy döntött, hogy betér a könyvtárba egy kis kutatást végezni Róla. A roxforti évkönyveket, és feljegyzéseket böngészett, persze Tom Denem néven.

 Megtudta, hogy Voldemort 49 éve végzett, 17 évesen. Ezek szerint 66 éves lenne, és 55 évesen találkozott az anyjával. Susan akkor még csak 18 éves volt. Tehát igaz, ami abban a naplóban állt. A lány összeborzongott, ha csak arra gondolt, hogy az anyja meg Voldemort....brr, még ha "fiatal"is volt.

- Muszáj megtudnom, hogy miért fél Susan...- gondolkozott hangosan.

- Ki fél mitől?- hallatszott Harry hangja az asztala mellett.

- Ó, senki. - a lány gyorsan eltüntette a könyvet.

- Mit keresel?- kérdezte a fiú.

- Á, csak anyám adatait.- hazudta Viola. Ahogy Harry arcára nézett és a sebhelyre, a szíve összeszorult.

- Az apám ölte meg a szüleit. Olyan értelemben miattam lett árva- gondolta.

- Értem- bólogatott a fiú. - Olyan furcsán viselkedsz. Mi baj? Sápadtnak látszol...

 Csak nem aludtam ki magam.

 Aha.- Harry odalépett a könyvespolchoz, és leemelte azt a könyvet, amit Viola nézett- A te anyukád 49 éve járt ide?

- Nem dehogy. Csak egy saját készítésű családfával szeretném meglepni. A nagypapa akkor járt ide.

- Vagy inkább az apád, akiről azt hallani, még mindig él!- szólt egy hang a tudata mélyén.

 - Aha. Na mindegy mi is kutatunk. Nem ismerős neked a Flamel név?

- Nem, sajnos.

- Hát, akkor szia!

- Szia.

Mikor Harry eltűnt a lány megkönnyültem felsóhajtott:

- Ez meleg volt.        

Vörös Penna 5.fejezet

5: fejezet: Susan naplója

 

 Az elkövetkező napok eseménytelenül teltek. Viola és tanárai is rájöttek, erőssége az átváltozástan, és némileg a bájitaltan, bár ezt Piton nem pártolta. És mint mindenkinek, a sötét varázslatok kivédése.

A lány rengeteget tanult, hogy megfeleljen anyjának, aki az ő idejében jeles tanuló volt. Erről szorgalmasan küldözgette a leveleket Ginével, de a legelsőre Susan továbbra sem válaszolt. Viola kezdett egyre feszültebbé válni. Mégsem jutott el odáig, hogy újra használja a defenzív mágiát.

 Örült, hogy azóta se vette észre, hogy Dumbledore érdeklődne iránta.

 

Karácsony előtt egy nappal, Hermione felkereste:

- Tudod, hogy ma visszautazom a szüleimhez, az ünnepekre. Csak azért jöttem, hogy elbúcsúzzam.

- Na, szia, majd próbálok írni, jó?

- Jó.- Hermione félrehúzta a lányt.- Még mindig nem gondoltad meg?

- Nem. Segítenék a keresésben, csak hát.. tudod, hogy szünet után dogák, nekem meg tanulnom kell, és Bimba professzornak is segítenem kell a Szilveszteri konfretti- virág, elkésztésében. Egyedül nem megy neki, midig hamis dallamot fújnak. És tudod, hogy a Jingle bells nem valami jó úgy- hadarta el Viola.

- Nem baj, hogy nem tudsz segíteni, megértem. Csak kérdeztem.- Hermione az órájára pillantott- Na, nekem már indulnom kell. szólt és átölelte a lányt.- Akkor majd találkozunk pár nap múlva!

- Igen, szia- integetett Viola, és nézte, ahogy a lány eltűnik a vonatra felszállók tömegében.

 

Másnap reggel egy kupac várta az ágya előtt. A lány lassan nekiállt a kicsomagolásnak.

- Á, a Misztikus óra!- kiáltott fel- Ezt vártam! Hmm... Limitált kiadás!!

 Szeretettel félrerakta a bársony borítású könyvet, majd nekilátott a többinek. Pár csomag mindenízű drazsé, Savajúj!cukorka, Csokibéka.

Végül az utolsó csomag is sorra került. A csomagolópapíron egy cetli:

 Ez válasz minden kérdésedre...- Susan.

 Viola lassan kibontotta.

- Egy napló?- lepődött meg, és csodálkozva forgatta. Több évtizedes lehetett. Ugyanis az arany "Napló" betűk már megkoptak rajta. A bíbor borítóba egy fekete penna volt belevésve. A hátlapon a Mágiaügyi Minisztérium pecsétje, ami az elmúlt években minden terméket ellenőrzött.

A lány lassan pergette ujjai közt a lapokat. Mikor írásra talált, mohón olvasni kezdete:

 

Feb. 6.

 Unatkozom. Itt olyan unalmas pénzeszsákok táncolnak Nem is értem, miért rángattak el ide. ,, Mivel 18 lettél itt az ideje megtapasztalnod az aranyvérűek életmódját, hogy kapcsolatokat építs ki, blab-la, bla...

 Mióta elvégeztem a sulit Roxforban, nem találom a helyemet. UNATKOZOM!!!!!!

Villa elmosolyodott:

- Anya is tudott ilyen lenni?!- majd tovább olvasta.

 

Feb 7.

 Na végre úgy látszik, vége szakadt az unalomnak. Összeismerkedtem egy férfival, aki.....

 

- EZ NEM LEHET IGAZ!!!!. ordította Viola. Dühében minden apró cetlit szétszaggatott, és szétdúlta a takaróját. - NEM, NEM ÉS NEM!!!!!! NEM LEHET!- lihegte.

 Mikor kifújta a dühét, tovább olvasta a sorokat, hátha csak rosszul látta:

.... aki Voldemortként mutatkozott be. Kedves volt és szimpatikus, felkért táncolni is. És.... az éjszakát nála töltöttem. Azt hiszem... beleszerettem, és gyermeket várok....

Vörös Penna 4.fejezet

4. fejezet: Szélcsend

 Mikor elértek a nagyterem elé, összefutottak Hermionéval Ludvien félszegen rámosolygott, Viola arca viszont egy pillanatra elszomorodott, majd szótlanul továbbállt. Látta, hogy Hermione szólt volna hozzá, de nem állt meg.

- Bele kell törődnie, hogy már elvált az utunk .- gondolta.

Mikor leültek a Mardekár asztalához, Ludvien kérdőn fordult felé:

- Ez mi volt? Te ismered őt?

- Áh, nem nagyon. Csak összefutottunk a vonaton.

- Aha, értem,- sóhajtott fel a lány - de akkor is legalább köszöntél volna neki.

Viola csak hallgatott, és a zabkását túrta. Elment az étvágya. Aztán Malfoy és követői is megérkeztek. Elfoglalták a középpontot az asztalon, majd enni kezdtek. Viola oldalról Draco-ra pillantott. Hamarosan a baglyok is beröppentek a nyitott ablakokon. Ludvien kibontotta Reggeli prófétát, miután kifizette a baglyot, és Viola felé nyújtotta az újságot:

- Rossz nézni, ahogy unatkozol.

A lány elvette a kezéből, és szórakozottan lapozgatni kezdte: ,, Lokhart a Mosolydíjas",, Kérelem a Trimágus Tusáról"...

- Semmi érdekes nincs benne.- adta vissza a Prófétát a lánynak. Az összehajtotta majd felsóhajtott:

- Menjünk?

- Aha. Mi lesz az első órád? Nekem átváltoztatástan .- kérdezte Viola.

- Nekem sötét varázslatok kivédése. Na szia!

- Szia!

 

A teremben átlagos volt a hangzavar. Hermione odasétált Viola asztalához:

- Nem láttad Harryéket?- próbált barátságos lenni.

- Nem. Miért?- felelt közönyösösen a lány.

- Figyelj...- Hermione leült mellé - Nem tudom, miért osztottak a Mardekárba, de ez engem nem érdekel.

 - Az az igazság, én sem tudom- sóhajtott fel Viola.

- Nem?! Ez érdekes, a Süveg mindig megindokolja. Na mindegy. Akkor leszünk barátok?- kérdezte a lány.

- Benne vagyok. Figyelj, nem találkozhatnánk órák után a könyvtárban? Beszélnünk kéne.

- De. Persze. 2-kor jó lesz?

- Aha.

 

- Ne mond! Defenzív mágiát használtál?- hőkölt meg Hermione.

- Igen. Én sem tudom miért, hiszen ott volt a kezemben a pálca, meg hát...

- Értem.- a lány a gondolataiba mélyedt- Halottam már olyanokról, akik valahogy örökölték ezt. Nem tudsz ilyenről a családodban?

- Nem. Az az igazság nem is tudom ki az apám.

- Akkor biztos tőle, vagy valakijétől szerezhetted.

Vörös Penna 3. fejezet

3. fejezet: Defenzív mágia

 

Valahogy átvészelte a vacsorát. Ahogy felkeltek, hogy a klubhelységbe induljanak, Viola tétován átpillantott Hermionéra. Az őt nézte, majd megcsóválta a fejét, és Harryékhez fordult, és sugdolózni kezdtek.

A lányban egy pillanatra föllobbant a harag, majd el is halt. Hátrasétált a sor végére, és követte a prefektust.

- Úgy sem érdekel, mit gondolnak. Van nagyobb gondom is. Mi volt ez az emlékezetkiesés? Mert az volt, az biztos. Aztán itt van még ez a Dumbledore-ügy is. Nem értem, hogy tudtam távol tartani. Annyi biztos, hogy itt nem lesz barátom, legalább a Mardekában nem. Nem baj. El leszek én magam is.

Még egyszer hátrapillantott a bezáródó nagyterem ajtajára, majd eltűnt a sötétben.

 

- Basiliskus!- mondta ki az új jelszót a prefektus, és beengedte az elsősöket. A többi évfolyam már bent tartózkodott. A klubhelység falait vörös tűz lángja festette. A smaragdzöld kárpittal borított székekben nevetve tréfálkoztak, de elhallgattak, ahogy ők beléptek.

- Nini, az újoncok!- állt fel egy fú, és hátrafordult a haverjaihoz- Itt a friss hús!

 Megállította csapatot, és végigsétált az oldalukon:

- Jól jegyezzétek meg a nevem: Markus Deril vagyok. Én vagyok itt a vezér, a hetedikesek fővezére, és a ti uratok! Nicsak!- állt meg Viola előtt- Nézzétek már fiúk, egy kislány! Miért vágsz sírós képet?- Játszotta a kedveset, miközben a haverjai harsányan nevettek a lányon, akit kirángatott tömegből.

- Na lássuk eleget tanultál-e a nyáron .- elővette a pálcáját .- Kihívlak egy párbajra.

- Miről beszélsz?- nézett fel Viola .- Te?.. Engem....? Kihívni...? Te csak viccelsz, ugye?!- hangosan felkacagott. Hangjából ugyanaz a jeges nyugalom áradt, mint a nagyteremben.

A barom nagy hetedikes láthatólag meglepődött, de megrázta magát, és megragadta a lány vállát.

- Ezt megbánod, hogy csúfolódsz velem!- és ököllel Viola arcába vágott. Az attól összerogyott, le a kígyómintás szőnyegre- Fájt ugye? Szegénykém! Legalább megtanulod ki itt az úr!

Ekkor a lány azonban felállt, és jégkék szemeit a fiúra emelte:

- Hiba volt, hogy hozzám mertél érni!- sziszegte fagyosan.

A szeme egyet rándult, mire a fiú kezéből kirepült a pálca. A lélegzete elállt a felgyülemlett tömegnek:

- Láttátok?- suttogták.

- Hallottam már erről, úgy hívják: Defenzív, azaz szó nélküli varázslás. De ez még a nagy varázslóknak is nehezen megy .- mondta egy ötödikes.

Viola azonban nem törődött a félő és érdeklődő pillantásokkal, hanem felment a szobájába, amit két lánnyal osztott meg: az ötödikes Ambróza Hedingerrel, s a hetedikes Ludvien Arennel. Még mind ketten lent voltak a klubhelységben.

A lány csomagjai az ágya mellet várták az ablak alatt, ami a Tiltott Rengetegre nézett.

- Végre csönd, és nyugalom .- sóhajtott fel. Átöltözött, és azonnal álomba merült.

 

- He, kis boszorkány, ébresztő!- kiabált a fülébe Ludvien.

 Viola azonnal felpattant. Az ablakra nézett. Még csak most kelt a nap.

- Ki korán kel aranyat lel.- mondta a szőke, lófarkas lány- Mellesleg, mint látom, levelet akarsz feladni!- mutatott Petters kezében szorongatott borítékra.

- Aha. Benne vagyok.

Viola felöltözött, és elindultak a baglyok ,,lakhelyére".

- Te hogy lettél Mardekáros?- kérdezte Viola Ludvient.

- Tudod, nálunk mindenki ide járt. Valahogy a géniemben van. Az az igazság, jobban illettem volna a Hugrabugba.

 Viola felkötötte Ginné lábára a levelet, majd útnak engedte. Ahogy eltűnt a távolban, éppen megszólalt a reggelire szólító csengő:

- Gyere, menjünk!- szólt Ludvien, és lesietett a lépcsőn a nagyterem irányába.

- Jó, jó.- Viola sietve utána indult.

Vörös Penna 2.fejezet

 

2. fejezet: Vörös szemek

 

- A Nagyterem mennyezetét megbűvölték, hogy mindig a kinti égboltot mutassa .- szólt Hermione.

- Én is olvastam Roxfort történetét. - nevetett Viola. Éppen ekkor léptek be a nagyterembe és tárult eléjük a négy asztal, és a tanári kar. Középen egy őszes, meleg tekintetű igazgató ült, és rámosolygott a gyerekekre.

Az elsősök párba álltak, és előhozták a Teszlek Süveget.

- A Mardekárba a gonosz mágusok járnak- suttogta Viola fülébe Hermione.

- Tényleg?

- Aha. Ő.. akarom mondani Tudjukki is oda járt. És a követői is onnan kerültek ki.

A lány mennyezetre nézett:

- Nem akarok a Mardekárba kerülni, nem... nem vagyok Olyan...- gondolta. 

Ekkor észrevette, hogy valaki nézi. Félőn végignézett, míg végül tekintete elérte Dumbledore-t. Az érdeklődve nézte. Valami fellázadt benne, és tudta, hogy az igazgató megpróbál behatolni a tudatába.

- Tűnj innen!- suttogta halkan

Nem hitte volna hogy bejön, de Dumbledore arcára csodálkozás ült ki, és hátradőlt. Viola lehajtotta a fejét.:

- Mi volt ez... ez az érzés.. mintha, már ismerném régről....

Szinte nem volt tudatánál, csak bámulta a földet. Ekkor Hermione megrázta a vállát:

- Viola, mindjárt te jössz.- suttogta a fülébe.

- Jó.- sóhajtott fel a lány.

És a neve ekkor visszhangzott a teremben:

- Petters, Viola.

Kivált a tömegből és a háromlábú székhez sétált, ahol McGalagony várta. Leült és a professzor a fejére tette a süveget.

Szinte azonnal harsant a fülében egy hang:

- Hmm.... érdekes, van eszed és bátorságod is, de.... valami azt mondja a MARDEKÁR!

- De...- ellenkezett volna a lány de a döntés már elhangzott, és a nő már levette a fejéről a süveget. Viola látta, hogy újdonsült barátai olyan döbbentek, mint ő.

- De miért? Én nem vagyok sötét mágus.- gondolta.

 

Végül összeszedte az erejét s az asztalukhoz támolygott, és leült a legközebbi székbe. Vele szemben egy tejfölösszőke fiú ült, magasra felhúzott orral.

- Mi van? Nem tetszik a döntés?- nevetett össze a két gorilla testőrjével .- Inkább lennél azzal?- mutatott, a Griffendél asztala felé igyekvő Harryre. A sárvérűvel lógnál, hogy megcsúfold az anyádat?Az apám ismeri őt, aranyvérű ő is, ahogy mi is. Bár rólad nem tudni semmit. Lehet, hogy egy mugli az apád.

Ekkor Viola szeme elsötétedett és vörösre váltott. Hangja komoly volt és jegesen fenyegető:

- Te csak hallgass! Az apád, az apád...

 

A lány döbbenten nézett körül.

- Mi van az apámmal? - hergült fel a fiú- Az én apám Lucius Malfoy, minisztériumi nagykutya, te semmi vagy hozzá képest!

- Miről beszélsz?- nézett rá értetlenül Viola.

- Ne tettesd itt nekem a hülyét! -sziszegte Draco.

Ekkor azonban lány már nem figyelt rá. A talárból előhalászott pergamenre levelet írt:

Kedves Anya!

Ha ez a levél megérkezik, én már tagja leszek a Mardekárnak. Hogy lehet ez?Te a Hugrabug-ba jártál! Valami Draco Malfoy itt az apámat sértegette, és aztán.. arra nem emlékszem mi történt utána...

Ki az apám? Ki vagyok én? Anya választ akarok! KI AZ APÁM?!

Viola lányod

Vörös Penna 1.fejezet

1. Fejezet: Apa nélkül

 

Az a nap teljesen átlagos volt. Postabaglyok szálltak el a ház felett, levél a csőrükben, vagy a lábukra kötve. Pár kilométerre Londonban, a Foltozott Üstben boszorkányok és más varázslények beszélgettek, vagy olvasták a Reggeli Prófétát. Igen, állíthatjuk, hogy átlagos nap volt. De Viola Petters életében ez fordulópont, ugyanis ma indult a vonata Roxfortba. Egy közeli faluban lakott, London közelben, egyedül az anyjával.

- Menj kicsim, a vonat nem sokára indul!- adta át a csomagjait anyja a lánynak. Igen szép nő volt. Susannak hívták. Nem lehetett több 28 évesnél. Törékeny alkat, szürke mélyen ül szemekkel és ébenfekete hajjal. Most éppen bíbor ruhát viselt, és mosolyogva ölelte át lányát.

- Uramsten, már elsős leszel Roxforban! Pedig nemrég még csak az első hóbaglyodat vettem!

- Igen anya, de már nagy lettem!- húzta ki büszkén magát Viola.

- Persze, persze! De ha ennyit csevegsz, lekésed a vonatot! Na, siess!

- Szia!

A lány átment a 9 és a 10 vágány közötti falon, és a Roxforti vonatperonon találta magát. Mindenütt emberek nyüzsögtek, és hamar körbevették:

- Cho! Cho! Itt hagytad pennáidat!- rohant oda egy apa a lányához, aki nevetve vette el a dobozt.

- Milyen szerencsések! Őket elkísérhették a szüleik. Anya valamiért fél a vágánytól.. Na de mindegy! - rázta le a gondolatot magáról Viola.

Bátran elmosolyodott és elvegyült a tömegben, majd felszállt a vonatra.

 

Gyerekek mászkáltak mindenfelé. Olyan izgatott elsősök, mint, ő, és nagy hetedikesek is. Nem egy vörös fejet is látott elsuhanni. Viola az órájára pillantott:

- Háromnegyed kilenc. Egészkor indulunk. Addigra helyet kéne találnom.

Minden fülke tele volt. Kivéve egyet. Ott két fiú ült. Viola bekukkantott, és halkan köszönt:

- Szaisztok! Bejöhetek?

- Hát persze .- szólt kedvesen a fekete hajú szemüveges.

-Köszi. - a lány behúzta maga után az ajtót.- Minden fülke tele van.

- Mi is alig találtunk helyet.- nevetett a vörös.

- Neked nincs testvéred?- kérdezte Viola, mikor leült a szemközti oldalra.

- De. Miért kérded?

- Csak mert, nem egy hozzád hasonlót láttam itt, meg a pályaudvaron...

- Összesen 5-en vagyunk, csak a húgom még nem elég idős Roxforthoz.- Egyébként Ron Weasley-nak hívnak. Őt meg Harry Potternek.- mutatott a fekete hajúra.

- Én Viola Petters vagyok.

- Harry, neked van testvéred?

- Nem ..- nézett szomorúan a fiú.

- Már nem azért, de te nem tudod ki?- nézett rá döbbenten Ron.

- Ki lenne? Egy fiú, olyan, mint mi, nem?

Ron és Harry egymásra néztek.

- Lehetséges, hogy Viola még Őróla sem hallott?!- suttogta Ron.

- Kiről? Most mi van? Miért néztek így rám?!- hőkölt mg a lány.

- Te még nem hallottál. - hajolt közelebb Harry- Voldemortról?!

 Jaj, ne mond ki a nevét, mert kiráz a hideg!- rezdült össze Ron.

- Nem. Még nem.. Miért, ki volt?

- Egy sötét mágus. Ő ölte meg a szüleimet.

- Sajnálom, hogy ezt szóba hoztam...- szégyellte el magát Viola.

- Semmi baj.

- És az a tuti, hogy Harry túlélte Tudjukki halálos átkát, és az visszaverődött rá.- szólt Ron.

- Húú.- ámult a lány.

- Aha.

 

Nemsokára besietett hozzájuk egy göndör hajú lány. Iskolai talárban volt, és láthatólag keresett valamit.

- Sziasztok. Nem láttátok Neville Longbottom békáját?- nézett köbe, és a szeme Harry-n ragadt.

- Nem - felelt Ron, de a lány nem figyelt rá. Harryhez futott és bemutatkozott- Hermione Granger. És te Harry Potter vagy, igaz? Olvastam rólad.

- Igen.

- Az én nevem Ron Weasley.

- Szia Ron. És te?- fordult Violához, aki egy tankönyvet lapozott szórakozottan.

- Viola Petters.

- Látom, már tanulsz. Én már mindegyik könyvet elolvastam.

- Nem, nem tanulok csak... nézegetem.

- Azt is látom, hogy már átöltöztél. Nektek se ártana fiúk, mindjárt beérünk Roxmortsba.

- Én eleve így jöttem- felelte Viola.

- Na, sziasztok. Ha látjátok Neville békáját, szóljatok.

- Jó. Szia Hermione.

Sötét óra 2.fejezet

2. Döntés

 

Lassan tért vissza minden… zsongott a fejem… és fájt a karom…

- Jobban van, Sarah? - hallottam a Nővér halk hangját.

- Ühüm - bólintottam és oldalra néztem.

A lány egy széken ült az ágyam mellett. Mellettem, az ablakon, gyengén sütött be a lemenő nap fénye.

- Mi történt? - emeltem meg a kezem.

- Elájult. A karjára esett és az kificamodott.

- Sajnálom, hogy bajt okoztam.

- Ugyan már - mosolyodott el Azmaria - Ki beszél itt bajról?

Nem válaszoltam. Még mindig az a kép járt fejemben… az a lány… és a fiú… lehetséges, hogy ők azok, akikről a Nővér beszélt?

- Azmaria… kérdezhetek valamit? - szóltam csendesen és a plafonra meredtem.

- Persze…

- Az a Chrno… hogy nézett ki?

- Kis ember volt és lila haja mindig kócosan állt - kuncogott a lány, de aztán elgondolkozva rám nézett - Miért kérdezi?

- Semmiség, csak… - haraptam el a mondatot. Gombóc kúszott a torkomba. Szóval ő volt az… de miért… láttam őket….?

A lány szomorúan mosolygott rám:

- Emlékezteti valakire?

- Mondhatjuk - sóhajtottam.  

 Nyílt az ajtó. Egy fekete ruhás apáca lépett be rajta. Azmaria meglepődve pattant fel:

- Kate Nővér? Maga itt?

- Ühüm - bólintott és a kis szemüveg fölött rám emelte a tekintetét - Ön Sarah Christian kisasszony?

- Igen - mondtam megszeppenten összehúzva magam.

- Azmaria… egyedül hagyna minket, ha kérhetném?

- Természetesen - állt fel a lány és kiment a szobából.

- Na szóval… lenne pár kérdésem Önhöz, Sarah - ült le a nő és elmosolyodott - Ne féljen tőlem, nem bántom. Tudom, kissé kényelmetlenül érintheti a dolog, hogy ilyen nagy figyelem irányult magára, de tudja… hasonlít az egyik nővérre és szeretetném ezt tisztázni Önnel.

- Tudom. Rosettenak hívják a lány, igaz?

- Igen. Nagyon fontos lenne, hogy nem látott esetleg jeleket a testén mostanában?

- Mire gondol?

- Stigmákra.  A csuklóin, a lábfejein és a homlokán.

- Nem… Viszont…

- Igen?

- Ismerős volt a démon neve. Azé a Chrnoé. Ez jelent valamit?

- Nem hiszem, de azért örülnék, ha eljönne velünk New Yorkba. A Magdalane Rend orvosai biztosabbat tudnak mondani az Ön állapotáról.

- Rendben - bólintottam.

Sötét óra 1.fejezet

1. A név

 

Olyan szép volt a város… a maga tájaival… a sok virággal… az illatokkal… merengve sétáltam át a mezőn. Szalmaszőke hajam lágyan a vállamra omlott, kék szemeimben tükröződtek a felhők, ahogy felnéztem. Eltakarta az arcom, mert a fény a szemembe sütött. Kék vászonkabátom zsebébe süllyesztettem a kezeimet. A fehér pólóm meglebbent a szélben, akárcsak a hajam. Cipőmmel óvatosan lépkedtem a földúton, nehogy letörjek akár csak egy virágot is. Hideg kezemmel végigsimítottam a nyakamban lógó ezüst kereszten. Még anyukámtól kaptam, aki sajnos azóta meghalt. Engem 40 évesen szült… szegény öreg volt… de legalább álmában mehetett el… Ahogy mindig is szeretett volna.

Megráztam magam.

"Nem szabad a múltra gondolnom… csak elszomorít… ennek így kellett lennie"

A távolban egy épület formálódott. Egy hatalmas kert tartozott hozzá és egy játszótér. A hintán egy kék ruhás, szürke hajú lány ült. Köréje gyűltek a gyerekek. Kicsi és nagy egyaránt. Ahogy közelebb kerültem, hallottam, hogy énekel. Csodás, szinte mennyei hangja volt. Megálltam és némán hallgattam.

" Angyal.. te megmented a világot,

   Szíved megvédi a szép álmot,

   Szárnyad rezdül, világ világlik,

   Az óra pereg, és a harag eltűnik"

Egy kislány rámnézett. Barna haja volt és hatalmas szemei. Elképedt és a szája résnyire kinyílt.

- ROSETTE!! - rohant felém és átölelt.

A többi gyerek is felkapta a fejét, a lány pedig megfordult.

- Ez nem lehet… Rosette…

A ruhájából ítélve egy nővér lehetett a Magdalane Rendből. Már hallottam rólunk. Nemrég még elég aktívak voltak New Yorkban a démonok, akiket ők állítottak meg.

Elpirultam.

- Kislány… szerintem te összetévesztesz valakivel… - habogtam zavartan, a lány ugyanis egyre mélyebben fúrta a fejét a ruhámba. Mintha egy rég látott ismerőst üdvözölt volna.

Gyengéden lefejtettem magamról. Most vettem észre, hogy a gyerekek teljesen körbe vettek.

- Jaj. Rose, úgy örülök, hogy itt vagy! - örvendezett egy magasabb, barna hajú, szemüveges lány.

- Seira, ő nem Rosette…, ugye? - nézett rám a nővér.

- Nem tudom, miről beszélnek.

- A nevem Azmaria Hendric, a Magdalane Rend Militia részlegéből.

- Örvendek - biccentettem - Én Sarah Christian. Kivel tévesztenek össze a gyerekek? - kérdeztem, mikor kettesben maradtam vele.

- Tudja - nézett félre a lány - Volt a Rendben egy kiváló emberünk, Rosette Christopher. Egy ideje már meghalt de a gyerekek még midig várják vissza. Régi barátjuk volt.

- Értem. Sajnálom, hogy csalódást okoztam nekik.

- Ugyan már. Semmi baj.

- És rendes lány volt ez a Rosette?

Azmaria Nővér halványan elmosolyodott.

- Igen, nagyon is… tudja hatalmas szíve volt… és bár mindent lerombolt, amerre csak elhaladt, de a legfontosabbnak a hitet és annak terjesztését tartotta. Kiváló ember volt. Volt egy társa is… egy jó útra tért démon.

- Igen? Mégis hogy? - észbe kaptam - Bocsásson meg, nem akarok tiszteletlen lenni, csak kicsúszott a számon.

- Semmi baj. Ön tényleg Rosettere emlékeztet. Olyan, mint ő. Nem csak kinézetre. Még a viselkedése is olyan, mint az övé. Olyan, mintha Rosettet látnám.

- Igen… Biztos jó ember lehetett… hogy hunyt el?

- Ahogy akart… békében - nyelt nagyot a lány. Látszott rajta, hogy nem kell sok és előtör belőle a sírás, de valamiért erős maradt.

Hallgattam. A Nővér hamarpsan újra beszélni kezdett.

- Tudja… a démont Chrnonak hívták.

Éreztem, hogy szédülni kezdek. A név úgy pattogott bennem, mint valami bumeráng. Valahonnan ismerős volt.

" Egy házra néztem le. A teraszon egy lány ült… nem láttam az arcát. A kezét fogta egy lila hajú fiúnak, és azt hiszem, mosolygott…"

Anime pályaudvar

Anime pályaudvar

 

Augusztus negyedike furcsa nap volt a számomra. Mikor reggel felkeltem, még minden átlagos volt. Enma Ai mindent átható tekintettel nézett vissza rám a Mondo poszterről, mellette a Vadmacska Kommandó ült a harangon. Elmosolyodtam, kicsit fáradtan és a pokoli lány elé lépve megvalltam a bűnöm. Ugyanis tegnap egész este fenn maradtam, hogy végig bírjam nézni az Animax műsoridejét.

Ezt  műveletet egy hónapban egyszer végrehajtottam, az otakuságom érdekében, és másnap, finoman szólva, használhatatlan voltam. Ezt régebben felhasználtam arra, hogy anya ne sózzon rám házimunkát, de sajnos kiismert, és ilyenkor nem is bízott meg semmivel. Másnap viszont ki se látszottam a munkából.

De azért most is hálától könnyes szemmel néztem Sorára:

-         Kösz, hogy megmentettetek.

Kinyitottam a szekrényem, de gyorsan be is csuktam:

-         Hoppá ez a cosplay szekrény!- motyogtam.

Igen. Tengernyi ruha volt ott. Chii iskolásruhájától kezdve Lucy-san igen kevés kellékéig, de még Winry Rockbell kiegészítői is ott voltak. Imádtam beöltözni, hisz olyankor az animéim karaktereivel azonosítanak, és az olyan jó érzés. Hogy körülrajongtak a fiúk az Őszi Conon, mikor Lucynek öltöztem. Egy pár percig nosztalgiázva a falnak dőltem, de aztán észbe kaptam, hogy öltözni kéne, hisz ma indul a repcsim Londonba, a rokonaimhoz.

Mikor végre megtaláltam a helyes szekrényt, felvettem egy blúzt, aminek nem volt pántja, és egy kis piros miniszoknyát.

Itt újra elmerengtem. Hamarosan találkozhatom majd a Pasimmal, aki legalább olyan otaku, mint én… amikor három éve a Conon találkoztunk, mintha megtaláltam volna az én Mamorumat… azóta sajnos ő is Londonba költözött… az a fránya egyetem…

Ennek az emléknek a hatására Usagisra kötöttem fel a hajam. Már szinte hallottam is a hangját:

-         Odango! Odango!

Elmosolyodtam.

Sokan gondolhatják most azt, hogy igen sokszor elkalandozik a figyelmem, és ez igaz is. (talán az a hibás, hogy fél évesen anya véletlenül elejtett…?) De az aljas rágalom, hogy japán értelmű otaku vagyok, hisz a Conokra kimozdulok. Egyébként is, tehetek róla, hogy mivel magántanuló vagyok, nincs valami, amivel leköthetem magam?

-         Edward, hol vagy?- szólt hirtelen a telefonom. Összerándultam- Edw…

-         Igen?- vettem fel.

-         Már fenn  vagy?- hallottam a Pasi meglepődött hangját a túloldalon.

-         Igen, mért?

-         Csak, mert ha jól tudom, tegnap volt a virrasztásod, és ilyenkor délig is elalszol…

-         Azt elfelejtetted, hogy ma indulok Londonba…

-         Igaz is…- gondolkozott el.- Csak azért kereslek, hogy tudtam venni két napos Con jegyet.

-         De jó!- ugráltam.

-         Igen, már alig várom, hogy legyen. De el ne feledd, mit ígértél!

-         Tudom…- mondtam, mint egy jó kislány- Nem öltözöm be ecchi ruhába, és nem viselkedem úgy, mint Nyuu… miért kell ezt minden alkalommal megbeszélnünk? Az már két és fél évbe volt…

-         Tudom, de még mindig cikiznek miatta a fiúk…

-         Tehetek arról én, hogy átlátszó volt az a sailor fuku?! Bár szerintem csak irigykedtek rád, hisz egy Nyuu lelkű Chii ölelgetett…

-         Na mindegy. Ma találkozunk. Sayonara!

-         Sayonara!

A tükör elé lépve igazgattam a ruhámat. Volna. Ugyanis nem a hús- vér tükörképem állt előttem, hanem, ha lehet így mondanom, az anime alakom. Olyan volt a ruhája, mint nekem, és a fekete hajából ugyanúgy kilógott egy ahoge, mint nekem, csak valahogy „rajzolva” volt. Elmosolyodott, és döbbentségemmel nem törődve intett:

- Szia, Melli.

- Ö… szia- teljesen össze voltam zavarodva. Ugyan mindig is erre vágytam, na de nem ilyen váratlanul szerettem volna magam látni animében. Ráadásul még hülyének is éreztem magam, hogy a tükörképemmel beszélgetek.

- Gyere.- intett – Van egy meglepetésem.- majd sarkon fordult, és eltűnt.

Én nem akartam mozdulni, de a lábam mégis mintha magától lódult volna neki… egyszerűen átléptem a tükrön, és tátva maradt a szám.

 

Anime alakomban álltam egyedül egy pályaudvaron, a vonatsínek mellett. Végignéztem magamon, és csak egy dologra tudtam gondolni: „Tisztára, mint az Animax reklámjában. A másik éned…”

Körülnéztem. Nem messze tőlem, a padokon túl, egy fagylaltosbódé állt. Irtózatosan hangosan megkordult a gyomrom, ahogy a fagyira gondoltam. Elpirosodva az árus elé léptem:

-         Éhesek vagyunk?

-         Hát… igen…

-         Hova igyekszik?

-         Nem tudom.

-         Azt ajánlom, most nem menjen el a középkori Japánba. Kagome kisasszony nagyon be van rágva Inuyashára…

-         ???

-         Tessék, a fagylaltja. Sok szórakozást az anime pályaudvaron! Vigyázzon mindjárt nyolc óra!- kiáltotta a férfi.

-         Miért?- néztem vissza, de meg is kaptam a választ.

Az óra kondult, és elöntötte a pályaudvart a furcsa emberek tömege. Egy kék ruhás, szőke lány már el is bukott bennem, én meg elestem, és a fagyi a földön landolt.

-         Sajnálom!- hajlongott előttem.

-         Rosette?!

-         Hm?

-         Rose, hol késik a fagyink?- szólt egy hang a tömegből.

-         Megyek, Joshua. Bocsi- suttogta oda nekem, és elsietett

Én döbbenten ültem le az egyik székre. Ránéztem a falon álló táblára:

-         Vonat indul az 1920as évek démon sújtotta New Yorkjába, két percen belűl.- olvastam az egyik kiírást.

-         Á… szóval ezért volt itt Rosette. Nem értem. – vakartam a fejem.

-         Hé! Te lemajmoltad a fizumat!- hallottam egy vékony hangot.

-         Usagi?- lepődtem meg.

Már ott állt előttem életnagyságban, és nyomogatta a gombócaimat.

-         Nem is olyan rossz! De máskor szólj!- kacsintott, és eltűnt a tömegben.

-         Jó…

Egyik sokkból a másikba estem. Szinte észre se vettem a mellettem elsiető Sorát, Eclairt, de még Enma Ait sem.

Percekig ültem ott egyedül. A peron kezdett kiürülni. Aztán megszólalt a hangosbemondó:

-         Vonat indul Risenburgba 10 perc múlva!

-         FMA?- néztem körül. Őket nem láttam.

Ekkor rontott be az ajtón egy szürke páncél és pöttöm kísérője. Edward minden erejét bevetve húzta Alt a sínek felé:

-         Gyere már, elkésünk!

-         Nyau.- hallatszott egy hang a páncél mélyéről.

-         Mit mondtál?

Alphonse hülye képet vágott, és kétségbeesetten hadarta:

-         Semmi… biztos csak a szél!

Ed egy pillanatig gyanakvóan nézett rá, majd így szólt:

-         Mostanában túl sokszor hallom a szelet. Talán rozsdásodsz valahol?

-         Hi-hi.- engedtem el egy kacajt. Már nem bírtam tovább nevetés nélkül.

-         Te meg min nevetsz?- förmedt rám az Acél Alkimista.- Talán túl kicsinek találsz?

-         Nem dehogy, ilyenről szó sincs!- védekeztem, mert tudtam, milyen hirtelen haragú, de már késő volt.

Felhúztam. Vörös arccal kiabálni kezdett velem:

-         Szóval szerinted kicsi vagyok? - végignézett rajtam. – Te beszélsz? Tudod, mielőtt valakit PICInek titulász magadban, először nézd meg, milyen KICSI is vagy!

 

Ez volt az utolsó emlékem. Utána ugyanis felébredtem.       

   

Vége

 

Ui: Ez a kis fanfic nem rólam szól, csupán egy őrült képzelgés eredménye. A benne előforduló, szerzői jog által védett neveket nem anyai haszon reményében írtam bele. Engem csak az anime éltet, nem a pénz!:)

Ez volt az szinte a legelső fanficem, ilyenkor még vicces voltam.

       

Véleményed van?

Véleményed van, de ne, tudod hogy lépj velem kapcsolatba?

Írj: masaya@freemail.hu

Bátran! Mindenre válaszolni fogok! :)

DOORee

Mi is ez?

Konichiwa mindenkinek!

Ki vagyok? Megtudhatod: www.ainoblog.freeblog.hu

Ezt az oldalt azért hoztam létre, mert szeretk írni és ide fogom feltenni az anime fanficeimet. Vagyis amit rajongóként írtam. 

Várom véleményed.

DOORee